5 perc reflektorfény - Bojtos Luca

2020-04-24

1) Milyen színészként az életed a négy fal között? Általában véve is, és a jelenlegi helyzetben.

Általában ezerrel pörgök, újabb és újabb impulzusokat igénylek (társaságkedvelő vagyok, szeretek szórakozni), de egy idő után a mozgalmas időszakot mindig felváltja egy befelé forduló korszak; elcsöndesedésre, énidőre van szükségem.

Ilyenkor bezárkózom, és intenzívebben reflektálok magamra és a környezetemre, többet olvasok, jógázom, más figyelemmel hallgatok zenét, keresek-kutatok. Elfogadtam, hogy ez is egy ilyen időszak. Most  újra van lehetőségem elmélyülni egy-egy tevékenységben, anélkül, hogy bármi megzavarna. Szelektálni, átgondolni, mi, ki fontos, értékes, és hogyan lesz tovább. Persze hiányoznak a szeretteim és a színház, és aggódom azokért, akiknek érzelmi és egzisztenciális bizonytalansággal kell szembenézniük, de bízom benne, hogy hamarosan véget ér ez az időszak, és talán picit bölcsebben térünk vissza a hétköznapokba; jobban fogjuk tudni értékelni az eddig természetesnek vett dolgainkat és tisztábban látni, mi az, ami valóban fontos.
 
2) Mi a legkedvesebb emléked gyerekkorodból?

Huh, rengeteg van! Csodaszép gyerekkorom volt, csodálatos családom van! Rengeteget kirándultunk, utaztunk, ó, és a balatoni nyarak! Iszapvárépítés, szentjánosbogár-vadászat, a táborozások, faházikó- és hókunyhóépítés... és anyu verset olvas, apu vicces kitalált történeteket mesél, biciklizni tanít. A bátyámmal sok csínyt elkövettünk, inkább az öccse voltam, mint a húga; vele minden izgalmas kaland volt! A színházba is akkoriban szerettem végérvényesen bele; 6 éves voltam, amikor először játszhattam az Operettszínházban, A muzsika hangja című előadásban. Akkor újították fel a színházat, mi pedig a próbák között a folyosókon bújócska-fogócskáztunk. Mindennek annyira más illata volt, és mindenki olyan kedves volt velünk! Csupa móka és felszabadultság volt ebben a varázsvilágban létezni...

 3) Szakma vagy magánélet? Miként tudod összeegyeztetni a kettőt?

Egyikről sem tudnék, és nem is szeretnék lemondani; a barátaimról, a kapcsolataimról, a velük töltött minőségi időről, az énidőről és a színházról sem. Egyik sincs a másik nélkül. Szeretnék minél többet tapasztalni, érzékelni és megélni az életemben; szenvedélyesen élni. A színházban is a világ megismerése foglalkoztat a legjobban, mindig szeretnék valami újat megtudni és megérteni az életről, az emberek működéséről és kapcsolódásukról. Szerencsére azok, akik közel állnak hozzám elfogadják, hogy időnként eltűnök, tudják, hogy most máshol - a színházban, a próbán, a szerepemen - van a fókuszom, nincs ebből sértődés vagy félreértés. Üzennek, hogy szeretnek, várnak, majd jelentkezzek. Innen is köszönöm nekik, és ölelem őket! Értik, hogy ilyen az életem, így működöm, és ezzel együtt fogadnak el.


4) Meséld el a legkedvesebb és a legkínosabb színházi élményedet!

Érdekes, hogy kinek mi jut ilyenkor az eszébe... szerintem ez mindig változik.

A legkedvesebb... azok a pillanatok versmondáskor, amikor egyedül állsz az üres térben, nincs kellék, nincs fogodzó, nincs semmi, csak te vagy egyedül a hangoddal, az arcoddal, a szemeiddel, épp akkora a tér, és olyan közel vannak a nézők, hogy még pont be tudsz fogni mindenkit, és vinni őket magaddal.
Huh, ha ez sikerül, akkor érzed, hogy történt valami. Az varázslat.

A legkínosabbat sosem mondanám el, remélem, csak az tudja, aki ott volt, és akinek úgy éreztem, muszáj elmondanom. De! A Cirkuszhercegnőt próbáltuk a Miskolci Nemzeti Színházban, volt egy akrobatikus, karika dobálós, énekes-táncos számunk. A rendező azt kérte, hogy próbáljuk meg még egyszer, több energiával; nekem nem kellett kétszer mondani, a karikát olyan lendülettel pörgettem meg, hogy az egyenesen a zenekari árokban landolt. Szerencsére senkinek sem esett baja!

5) Szerinted mi egy színész legfontosabb erénye?

Manapság az emberek nem figyelnek egymásra, sem magukra; olyan könnyen ítélkezünk, véleményezünk, és címkézzük fel egymást. Több megértésre, türelemre és elfogadásra lenne szükség. Hiszek abban, hogy alapvetően senki sem gonosz, és a hibák megbocsáthatók, ha beszélünk róluk, és jobban megértjük egymást. Fontos feladatunknak gondolom kimozdítani a nézőket a komfortzónájukból, kapcsolódásra, gondolkodásra, párbeszédre bírni, nyitottabbá tenni, bevonni és érzékenyíteni őket. Így egy kicsit közelebb kerülhetnénk egymáshoz, és megérezhetnénk valamit abból, hogy mi is az ember, mennyiféleképpen látjuk a világot, és hogy nem vagyunk egyedül.

+1 Meséld el a kedvenc viccedet, vagy humoros anekdotádat!

,,És ámulok,
hogy elmulok"
/J. A./

Elég furcsa a humorom... Lehet, hogy nem is vagyok annyira vicces... Mégis elhalmoznak szubrett es komika szerepekkel...

Az interjút készítette: Bánkövi Dorottya

 

Olvasta már?

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X