Interaktív tabló - Godó Gabriella
2020-07-07
1. Milyen képet látnál magadról legszívesebben egy tablón? Mutass nekünk egy olyan portrét, amin leginkább önmagad vagy!Mindenképpen olyan fotót látnék szívesen, ahol együtt vagyok a családommal, a mindeneimmel!

2. Milyen út vezetett téged a Budapesti Operettszínházba?
Miután lediplomáztam, a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán, megkeresett Gajdos József koreográfus, hogy szüksége lenne nyolc táncosra az Elisabeth című musical bemutatójához a szegedi Dóm téren, és szeretné, ha az egyik én lennék! Ott szerettem bele a musical világába 1996-ban! Ezután dolgoztam a Magyar Fesztivál Balettnél, külföldön turnéztam operett produkciókkal, és egy év szabadúszás után 1998-ban szerződtem le az Operettszínház balettkarába, 2001-ben pedig az újonnan létrejött Musical Együttesébe. Tehát 22 éve gyűröm eme épület deszkáit. :)
3. Mi az a három legfontosabb szakmai siker, amit elértél idáig?
30 éve táncolok, nehéz lenne három dolgot kiemelni. Inkább úgy fogalmaznék, boldog vagyok, hogy olyan hazai ősbemutatókban vettem részt, amik óriási sikert arattak, és kultdarabokká váltak az évek során. Rengeteg műfajban és helyen dolgozhattam: színházban, tv-ben, filmekben egyaránt. Most pedig balettmesterként is funkcionálok az együttesben, amit nagyon szeretek csinálni!

4. Válaszolj egy képpel is arra a kérdésre, hogy érzed magad a karantén után! Mit tanultál ebből az időszakból?
Istenien vagyok! Nekem olyan volt, mintha nyáriszünet lett volna a színházban! Ha megtehetném, törvénybe iktatnám, hogy egy évben kétszer két hétre mindenki vonuljon karanténba, pihenjen, töltődjön, figyeljen, szeressen! És hát ismételten megtanultam a 7. osztályos tananyagot a kisebbik gyermekemmel...

5. Hogyan képzeled el a visszatérést a megszokott életbe? Mi lesz az első két dolgod, amit megteszel?
Hál' Istennek kertes házban élünk, így nem voltunk beszorítva a négy fal közé, bőven akadt munka, pláne tavasszal a kertben! Moziba szívesen elmennék a férjemmel (nagy filmrajongók vagyunk), bár a karantén alatt erős spanyolsorozat-függő lettem. :) És egy kettesben eltöltött hétvége is vár ránk Visegrádon!
6. Mit tartasz a legszebbnek és a legnehezebbnek a szakmádban?
A legszebb, amikor elkezdünk dolgozni egy darabbal és fokozatosan összeáll. Először bekorrepetáljuk a dalokat, ott már érezni lehet, hogy nagyon jó énekelni valók lesznek, aztán jön a koreográfus, akinek egyedi ötletei vannak a mi csapatunkra - az egyéni képességekre fókuszál -, aztán megérkezik a zenekar, a jelmez, a díszlet és már látszik, hogy megérte ennyit melózni, mert imádni fogják a nézők!

A szakma nehézségét akkor éreztem meg, amikor családom lett. Nagy meló mindenhol helyt állni, sírás nélkül kibírni, amikor azt mondták, hogy "ma se vagy itthon"? Aztán amikor nem láttak, persze bőgtem is. Lassan mindkét gyermekem felnő, de nem ezt a pályát fogják követni.

6+1 Árulj el magadról valamit, amit eddig csak kevesen tudtak rólad!
Van svédmasszőri végzettségem is. Ha újra 20 éves lennék, pszichológiára járnék, illetve bűnügyek felderítésével foglalkoznék! :)
Az interjút készítette: Bánkövi Dorottya