Makláry László

főzeneigazgató

Tanulmányai:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
Elismerései:
Artisjus-díj Érdemes művész elismerés Életműdíj
Névnap:
június 27.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott, majd részt vett Salzburgban a Karajan karmesterkurzuson. Ezt követően Szegeden több műfajban is kipróbálhatta magát, vezényelt operetteket, zenés játékokat, s Vaszy Viktor mellett operákat is dirigált. A musical műfajával a New York-i Broadway-n ismerkedett meg, a tanulmányúton nagy hatással volt pályájára a találkozás Leonard Bernsteinnel.

1975-ben a Budapesti Gyerekszínház zenei vezetője lett. 1976-tól a Madách Színház zenei vezetőjeként dolgozott.

1979-től a Budapesti Operettszínház zeneigazgatója. Folyamatosan dirigál koncerteket, készít hanglemezeket a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Budapesti MÁV Filharmonikusokkal, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral, a Budapesti Operettszínház Zenekarával.

Fontosabb munkái: Verdi: Rigoletto, Traviata, Puccini: Bohémélet, Pillangókisassszony, Tosca, Wagner: Lohengrin, Donizetti: Lammermori Lucia, Kander: Chicago, Kabaré, Webber: Evita, Macskák, Loewe: My Fair Lady, Schönberg: Miss Saigon, A nyomorultak, Bernstein: West Side Story, Szörényi: István, a király, Kálmán: A Csárdáskirálynő, Marica grófnő, A Bajadér, Lehár: A mosoly országa, A víg özvegy, Strauss: Bécsi vér, Cigánybáró, Ábrahám: Bál a Savoyban, Offenbach: Párizsi élet, Lévay: Elisabeth, Mozart!, Presgurvic: Rómeó és Júlia, Jávori: Menyasszonytánc, Wildhorn: Rudolf.

Jelenlegi előadásai

A chicagói hercegnő

Karmester  

A Notre Dame-i Toronyőr

Zenei vezető - Karmester  

A víg özvegy

Zenei vezető - Karmester  

Luxemburg grófja

Zenei vezető - Karmester  

Rebecca - A Manderley-ház asszonya

Zenei vezető - Karmester  

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X